Csak pár sornyi idézet annak példájaként, hogy miért is az értelem hiányolása?
"1952-1982-ig Farkas Irén (dr. Főző Endréné) töltötte be az igazgató állást. Szakmai-, vezetői képességéről még ma is keringnek adomák.
1956 súlyos történelmi napjai készületlenül zúdultak a százas létszámú gyerekseregre. A munkatársak a kijárási tilalom ellenére lopva hordták be a tejet, kenyeret a nehezen csitítható tanulóknak a menedéket adó szenespincébe.
1962-1965-ig hármas műszakbontásban folyt az oktatás: 7-11; 11-15; 15-19 óráig"
Mit ne mondjak, érdekes egy fogalmazás! Lehet, hogy dr. Főző Endréné szakmai-, vezetői képességéről még ma is keringenek adomák a Juharon (ahogy pl. az igazságos Mátyás királyról is beszélnek az emberek) csak egyedül az nem derül ki ebből, hogy pozitív, vagy negatív értelemmel?! Más vezető szakmai-, vezetői képességéről is keringenek mostanság adomák, de azokról legalább tudjuk, hogy milyen (negatív) értelmezésben.
"1956 súlyos történelmi napjai készületlenül zúdultak a százas létszámú gyerekseregre"? Mit nem mond! Ezek szerint a nem gyereksereg meg felkészült volt '56-ra? Na, megint tanultam valamit!
"Súlyos történelmi napok"? Már megint a semmitmondóan fellengzős fogalmazás! Vannak netán nem súlyos, hanem könnyű történelmi napok is?
"A munkatársak lopva hordták be a tejet, kenyeret"? Na ezen a téren volt változás, később, nem is olyan régen szintén lopva hordták a tejet, kenyeret, tojást, húst és egyebeket az egyes munkatársak, csak nem befele, hanem kifele!
"A nehezen csitítható gyermekeknek"? Na, már akkor is naponkénti rendszerességgel fordultak elő a "gyermekek magatartási anomáliái"? Kár, hogy nem tudjuk meg, akkor hogyan is oldották meg a dolgozók ezt a súlyos problémát? Dühöngő nem volt, gondolom az utcára sem zavarták ki lelövetni a hangoskodó gyermekeket, így csak a szerető gondoskodást tudom elképzelni, amúgy több, mint 50 évvel ezelőtti elavult módszerek szerint.
"1962-1965-ig hármas műszakbontásban folyt az oktatás: 7-11; 11-15; 15-19 óráig" Hát ez is egy igen fontos adat! 15-19 óráig? Biztos ez az időbeosztás? mert nem tudnék nyugodtan aludni ennek a nélkülözhetetlen infó biztos ismerete nélkül.
Valahogy nem értem ezt az állandóan csak a múltba visszafele nézegetős szemléletmódot, ahelyett, hogy a jelen aktuális problémákkal foglalkozna a szerző, akár a blogjában közzétettekről, akár másról van szó. Igen másról, a fenti idézetek ugyanis az igazgatói pályázata anyagából valók, közvetlenül az 1908 évekkel kezdődő igazgatók névjegyzéke felsorolását követő történeti áttekintő részben. Igen, mindezek egy álláspályázat "okvetlenül szükséges" nélkülözhetetlen részei lennének? Ennyire "elmentek otthonról"? De a fenntartónál sem csodálkozott el senki sem azon, hogy mindezek mi a francot is keresnek egy álláspályázatban?
Ja, a vicces azért az az egészben, hogy az ilyesmi tartalmú álláspályázatokról írta a pályázatelbíráló bizottság, hogy "igényesen kidolgozott"! Hát annak is erősen ajánlom az IQ teszt messziről elkerülését, aki az ilyesmiket mindezeknek minősíti, mert esze az csak egyazon!
8 megjegyzés:
Nem is tudom, hogy vicces-e vagy felháborító, hogy ezzel az értelemmel lehetett valaki diplomás emberek vezetője! Én még az elmebeli állapotát is megvizsgáltatnám annak aki egy álláspályázatában ilyen baromságokat hord össze, ahelyett, hogy magáról, szakmai előmeneteléről írna legalább 2 sort! De ahogy látom, annak sem ártana valami vizsgálat, aki mindezeket pályázatként elfogadta, egyazon értelmi szinten a pályázóval. És ez az illető dirigálhatott diplomás embereknek? Én szégyenkezem Önök helyett, tisztelt Juharos pedagógusok!
Csodálkozásra semmi ok. Saját gondolatok és szakmai múlt, hozzáértés híján, ezeket sikerült összeollóznia.
A fenntartó soha ilyen terjedelmű és kivitelezésű "pályamunkát" még nem kapott.
Elolvasni talán idejük sem volt, de láthatták, ez aztán küllemében tényleg igényes.
Úristen!!!!!!!
Ezek a sorok egy álláspályázatban???? Na ekkora baromságról sem hallottam még!
Az Önkormányzatnál meg elfogadták????
Milyen ostoba lények dolgoznak ott??? Ezek lennének a Megye vezetői?
Emberek, hova jutottunk?! Ilyen ostoba, alul művelt bunkók vannak a megyén vezetői beosztásban, akik elbírálnak és elfogadnak egy ilyen álláspályázatot, aminek csak a címéhez nincs semmi köze? Ez egy sima történeti visszatekintés, minek írta ez a nagyon-nagyon primitív?
Szégyenkezem a vezetők helyett, és le vagyok döbbenve, hogy ilyenek vezethetik Bács-megyét 2010-ben!!!
Beba
A pályázatában azért idézget a múltból, mert nincs szakmai előmenetele, végzettsége, jogosultsága, hozzáértése az igazgatói poszt betöltéséhez. A múlt történéseihez pedig hozzá tudott férni az archívumokban. Amikor az egyik iskolai dokumentációhoz szükséges igazgatói hitvallást, küldetést kellett volna megfogalmaznia akkor sem tudott semmi konkrétummal előállni, csak fellengzősen, butaságát leplezve vonogatta a vállát és beszélt a nagy semmiről.
Az ünnepi készülődésben szerintem még kevesebb időt fordítanak az ott dolgozók arra, hogy mi is volt a felfüggesztett igazgatójuk álláspályázatában. Igaz vélhetően, akkor sem fordítottak nagy figyelmet a fenntartóval együtt a tartalomra, amikor három évvel ezelőtt illet volna.
Minden intézményi vezetői álláspályázatnak, a pályázó szakmai életútjának bemutatásával,a szakterületen elért, bizonyított tevékenységével illene kezdődnie. Ezt követi a megpályázandó intézmény, a pályázat idejét bemutató - a pályázó szakmai megítélese szerinti- helyzetelemzés ( nem Főzőné idejétől indítva!). Ebből kiindulva illett volna a szakmai koncepcióját megfogalmazni, hozzátéve, hogy ezt hogyan, kikkel, milyen belső és külső szakmai segítőkkel, milyen eszközökkel, anyagi biztosítékkal kívánja megvalósítani. Ez természetesen még tovább bővül( het ), a fenntartó elvárásainak megfelelően.
A megfogalmazott szakmai koncepció alapján, annak megvalósulását ellenőrizve, lehet időszakosan és a pályázat lejártakor a vezető munkáját minősíteni.
Nem gondolnám, hogy Főzőné Inci idejében történtek alapján bármilyen szakmai koncepció megfogalmazódhatott volna K.I. pályázatának idején.
Pályázatot vezető beosztásra biztosan nem írt még K.I. Ez az idézettekből kiderül. Megírta, amit "jónak" gondolt.
Ezt követően úgy lehetett, hogy megkapták a képviselők az anyagot, látták, hogy "hosszú", ez már "jelzés" volt számukra, hogy "alapos".
A fenntartónál a "hozzáértők" meg vagy nem olvasták el előzetesen, vagy elolvasták, de nem értettek hozzá.Mi alapján is minősítenék a február óta húzódó ügyek nélkül a vezető tevékenységét? ( A felújítás egy korábban elnyert pályázat megvalósulása volt - nem K.I. szakmai tevékenységének az eredménye!) Ami meg mérésre került az iskolában K.I. tevekénységéről napvilágra sem kerülhetett!Okát mindannyian tudjuk, akik követtük az eseményeket - pozitívum nem volt benne!
Az iskolában dolgozók nem tudom olvashatták-e? Mondhattak-e véleményt róla?
Amennyiben olvashatták és jónak tartották,vagy nem véleményezték, bár tehették volna, akkor jogos Domokos dr. megjegyzésének utolsó mondata. incorruptus
Arról az időről nem ír amiről kellene.Amikor Ő volt az igazgató.
Miden másról hetet havat össze hord,
nincsen tisztába a történésekkel, csak magáról akarja elterelni a figyelmet. Jobban járna ha csendbe maradna nem írna semmit. Még a Fenntartót is magával akarja rántani a hülyeségével.Cini
Incike szépen lelépett Svédországba, mert fegyelmi vizsgálatot indítottak ellene. (pénzügyek!)
K.I. igazgatói pályázatáról meg csak annyit, hogy a "történelmi múlton" kívül mit is írhatott volna le? Azt amit "viola60-tól" megtudtunk?
De már milyen jól tud angolul! (nagy fejlődés, bárcsak nekem menne ennyire!)
Jó lesz ha a Britek vigyáznak, nehogy oda találjon menni!
Ja és a pályázat! ami semmi érdemlegesről nem szólt! Kit érdekelt ez pár emberen kívűl? Szinte senkit, hisz a megszorítások ellenére (tudjuk ő volt a palimadár), az igazgató választás napján JUTALOM OSZTÁS VOLT!!!
Hironnad
Azért volt jutalom osztás nehogy valaki rákérdezzen erre az Igazgatónőre.Már akkor látszott nem ide való.Cini
Megjegyzés küldése