Hát bizony, ezekben az elmúlt napokban kissé felgyorsultak az események. Ahogy ígértem és előre jeleztem, az ügyben az érdekképviselet és a "szakmai" is megszólalt, hogy ki mellett is, azt mindenki maga szabadon eldöntheti.
Bár az igazgató Asszony ezt a híradást jelölte meg "éjszégsztaj"-a indokaként, mindannyian jól tudjuk, hogy az azt kiváltó ok valójában a "viola60" nicknevű kedves hozzászólótársunk által az igazgató Asszony "előélete" tárgyában előadottak voltak.
Mivel azonban az egyes sajtóorgánumok felé (mert a többi, jóval nagyobb része felé már én "intéztem" hiszen ilyen "sanszot" kihagyni már nem is vétek, hanem egyenesen bűn lett volna) az igazgató Asszony által eljuttatott SMS először még engem jelölt meg kiváltó "okként" így még egyszer bekerültünk a "tévébe"!
Csakhogy! Időközben fény derült arra, hogy az "éjszégsztáj" már szinte a világbéke iránt történik, így a lassan ébredező kollégák írásbeli nyilatkozatukkal számosan, személyesen viszont csak némelyikük, de már ki mertek állni ezzel a bődületes baromsággal szemben.A végeredményt pedig azóta már mindannyian tudjuk! A szakma elitje is kiállt a fogyatékos gyermekek érdekében (nem igazán az igazgató Asszony oldalán ugye?) na meg persze a fenntartó is csak az általa korábban megkezdett útvonalon (meredeken lejtős út a szakadékba) haladt tovább.
Azért érdekes a fenntartói nyilatkozat alábbi mondata:
"Az igazgató asszonyt a múlt héten ismételten kihallgatták az üggyel kapcsolatban, amelyről a fenntartó is a sajtón keresztül értesült."
Nyilatkozta ezt (az aláírás szerint) a "nagytiszteletű igazmondó" Rausch Sándor Alelnök úr! Hogy is van ez?
1. ismételten kihallgatták?
2 amiről a fenntartó is csak a sajtóból értesült?
Ez valami vicc akarna lenni? Dehogy is ismételten és nagyon is jól tudtak és tudnak mindenről!
EZEK MÁR SOHASEM SZOKNAK LE ERRŐL? TOVÁBBRA IS MEGY AZ ÖSSZNÉPI HÜLYÍTÉS?

6 megjegyzés:
Ne politikai lejáratásként értékeljük !!!!
Ez a levél februárba Íródott.
Tehetek volna valamit a betegek érdekébe. Csak a saját karrierjük
érdekli Őket.
Nagyon sajnálatos dolog hogy a választásokat
bele keverik a politikának nincs helye, az intézetben.A betegek ellátása nem politika ,
hanem emberséges megértő munka amit a dolgozóknak a vezetőségnek kell biztosítani.És irányítani.A mai eszme cserétől sokan vártunk híreket ,de ez helyett csak az a hír ,hogy le fizetett dolgozók csinálják a Problémát.
MSZP-FIDESZ.A betegek ÉLET MINŐSÉGE a tét.
Bárki bármilyen szavazó az IGAZSÁGNAK ki kell
derülni !!!!!!! Egymásra mutogatással ez nem
megy.(az egyik ápoló nő FIDESZES de remélem a másik is )Ők csak a betegek BECSÜLETES ellátásáért Harcolnak Bányai Úrnak is az
igazság lehetne az érdeke!EZ NEM LEHET POLITIKAI Hova tartozás IGAZSÁGOT VÁRUNK!!!!!!! Mind egy jobb vagy bal oldal,
csak az igazság számít ,sokan várják köztük a régi elküldött dolgozók is !!!!!!!!!!!!!/2010/02/olvasoi-level-xiv.
Ideje már,hogy történnek is változások az iskola érdekébe.
De miért nem intézkedett a fenntartó a gyermekek védelmébe még az elején.
Pénzügyi manipulációk vannak a háttérbe? Vagy mi okozta,hogy eddig nem intézkedtek.Vagy most már a másik pártoktól tartanak és azért.
Gyerekek sorsa függ tőlük!
Ugye ezt azért tudják! Vagy nem?
Nem politikai támadás,csak a segítség kérésnek lehet mondani ugyan is volt idejük gondolkodni hónapokon keresztül.Nem történt a beteg gyerekek ,és a beteg lakók érdekébe érdemi változás. Valaki kell aki nem csak arra koncentrál,hogy bent maradjon a székébe.Hanem a bent ülők tudtára hozza,hogy miért is ülnek ott.
A politikusok azok ennyire érzéketlenek a beteg polgáraival szemben? Ők is a Magyar néphez tartoznak!Együttesen vagyunk a NÉP.
A világ békéért érdemes éhségsztrájkot tartani!
De az igazság ellen ,csak olyan teszi aki nem gondolta végig,hogy a fenntartót is lejáratja a sárga földig.
Ildikó Igazgatónő egy hete tartja az éhség sztrájkot.Hány kilót fogyott?
Miért nem nyilvános helyen sztrájkol?
Akkor elhinnénk neki,hogy tényleg nem eszik!De így hazugság akár az élete!
Az autista emberek gyakran nem tanulnak meg beszélni sem, de ha mégis kialakul a beszéd, akkor az általában szokatlan (pl. visszhangszerű utánzás, a szokásostól eltérő hangintonáció, vagy beszédében egyetlen témához ragaszkodik). A gesztus és a mimika használata is legtöbbször nem a megfelelő. Az autista gyermeknél a fantáziadús szerepjáték sem alakul ki. Érdeklődése, játéka szokatlan (pl. egyhangú mozgás, tárgyakat sorba rendez, pörget). Az autista személy gyakran ragaszkodik az azonossághoz, a megszokott rutinhoz. Néha testével is egyhangú mozdulatokat mutat, ezeket a mozdulatokat ismétli hosszú időn keresztül (pl. ringatja magát, oldalra mozgatja a fejét, himbálózik, stb.).
A klinikai kép előterében ezek a sztereotip magatartási módok, valamint a kommunikációs készségek fejlődési zavara, és az érzelmi kötődés hiánya áll.Az ilyen gyerekek szakképzett dolgozók szeretetére vágynak.Nem elzárásra!
Megjegyzés küldése