Érdekes megjegyzés érkezett a blogomra:

Névtelen írta...

 

Az este ismét a rendőrség és mentő járt a juhar utcán, a gyermekotthonban. Mert ugye nincs tomboló értelmi fogyatékos kamasz tudjuk, de azért mégiscsak a rendőrök voltak kénytelenek a 17 éves, kb. 180 cm magas minimum 75 kg fiatalembert bekísérni. Mert miután teljesen bepörgött, mindenkit megakart ölni. Persze tudjuk ezért is mi vagyunk a felelősök, akik igyekszünk a helyes a társadalmi normáknak megfelelő viselkedés elsajátíttatni. Ha 16 évesen eltorzult személyiségfejlődéssel rendelkező értelmi fogyatékos fiatal kerül a rendszerbe, mi nem mondhatjuk, köszönjük szépen ezt mi nem vállaljuk. Ellátási kötelezettségünk van. A rendőrök segítettek, a mentő hosszú telefonálgatás után a pszichiátriára vitte, ahol kikötötték, mert csak így tudták biztonságban a többi beteget és önmagát. De ki az elborult agyú gyermekkínzó, aki elkülöníti ilyen esetben a fiatalembert. De érdekelne ki állt volna elé, és szedte volna le az elborult elméjű fiatalt a társáról, akinek az testi épsége volt veszélyben. Vagy talán hagyni kellene, amíg a rendőrség megérkezik?Most a pszichiátria segített, de meddig, és eddig? Látja Dr. Domokos nekünk ezzel kell küzdenünk, nem intézmény vezetésével. 

2010. november 20. 11:25

 

Tisztelt Megjegyzésíró! (persze szokás szerint névtelenül?)

De bizony, van tomboló értelmi fogyatékos kamasz, sőt van nem is értelmi fogyatékos, de mégis tomboló kamasz is! De ugye nem egyből 16 évesként jöttek ők a világra és az ezen magatartásuk kialakulásában a hozzájuk való tegnapi, tegnapelőtti és azelőtti hozzáállásuk jelentős szereppel bírhatnak és bírhattak, így a csak a kamaszt hibáztatni a magatartásáért nagyfokú szakmaiatlanság!

 

A konkrét esetről beszélve: 

 

Az egy picit is szakember már rég felismerte volna, tudta volna, hogy a kamaszfiúk között (még az esetleg fogyatékos értelműek között is) ösztönösen kialakul egy rivalizálás a csapatbeli vezető szerepért. 

Ha megfelelő hozzáértéssel és főleg gondossággal (nem pedig csak a letudom a munkaidőmet szemlélettel) kísérték volna figyelemmel mindezt, akkor észrevették volna Márk és Henrik várható ütközésének már az első jeleit is. Erre alapozottan Márknak a későbbi, szinte törvényszerűen bekövetkező kitörését pl. nem egy dühöngőbe, hanem pl. más közösségbe való áthelyezéssel, vagy akár csak több, vele személyes beszélgetéssel MEG LEHETETT ÉS KELLETT VOLNA ELŐZNI! 

 

Azért fajultak és fajulhattak el idáig a dolgok, azért következett be a kitörés, mert az állítólagosan nagy hozzáértéssel rendelkezők még csak fel sem ismerték a jeleket, nemhogy megelőző intézkedéseket tettek volna. Hogy szemléletesebb legyek: ha egy addig csendben levő vulkán elkezd füstölögni, el kellene gondolkozni a miérteken, azután tenni, intézkedni, nem pedig akkor meglepődni és csodálkozni, amikor az már dübörögve kirobban!

 

Amúgy meg most végre helyesen cselekedtek, nem bebirkózták a gyermeket egy dühöngőbe, hanem elvitették a pszichiátriára, hogy lenyugtassák. Ezt eddig is így kellett volna! 

 

MEG KELL KÉRDEZNEM VISZONT, HOGY ELGONDOLKODTAK-E MÁR AZON, HOGY A MÁRK DÜHKITÖRÉSÉNEK ELKERÜLÉSE ÉRDEKÉBEN TETTEK-E ELŐZETESEN BÁRMIT IS, VAGY CSAK TÉTLENÜL SZEMLÉLVE HAGYTÁK, HOGY IDÁIG FAJULJANAK A DOLGOK? mert ez itt a kérdés, az a bizonyos szakmai, amihez bizony tanulni, de legalábbis forgatni kell(ene) a szakirodalmat!

 

Amúgy meg csak egy kicsivel többet ( a jelenlegi semminél!) kellene foglalkozni egyénileg Márkkal, ahogy a kora, kamaszsága megkövetelné és már jóval kevesebb esély lenne arra, hogy így kirobban. A gyermek nagyon is jól érzi, ha nem szeretik, ha csak utálkozás árad felé, még akkor is, ha arról csak a háta mögött beszél másnak a nevelője!

Így aztán a jelen történések számomra nem mások, mint egyértelmű bizonyítékai annak, hogy a szakmához egy csöppet sem konyító, minden hozzáértés nélküli, csak letudom a munkaidőmet szemléletű dolgozó ALKALMATLAN arra, hogy a fogyatékos gyermekeket nevelje, problémáikat felismerje és kezelje. 

 

Tisztelt Megjegyzésíró! 

 

Ha egy kicsit is elgondolkozik az általam leírtakon, akkor Ön is maga kénytelen rájönni arra, hogy Önök nem a gyermekekkel küzdenek valójában, hanem csak a saját maguk által felismerni képtelen,  belenyugodott és elfogadott képzetlenségükkel és az ebből eredő feladatukra való alkalmatlanságukkal, amiben és amiért viszont bizony nem a gyermekek, hanem a konkrét problémáktól azért viszont távol  maradó, csupán csak az irodájukban ücsörgően kávézgató semmittevő vezetőik a felelősek! mert ők azok, akik a poziciókért való tülekedésük közben ilyen szintre züllesztették az itteni gyógypedagógiát és a gyermeknevelést!

Amúgy meg mivel foglalkozik az intézetben foglalkoztatott pszichiáter és a mentálhigienes szakember, ha nem az ilyen esetek elkerülésével?

 

Amikor a fenti sorokat írtam, még nem is ismeretem az alábbi hozzászólások tartalmát! 

Névtelen írta...

Névtelen 11:25 újra hiábavaló és felháborító kísérletet tett a dühöngő létjogosultságának bizonyítására! A kérdések viszont továbbra is ugyanazok: Mi előzte meg ezt a viselkedést? Volt-e hozzáértő szakember! a közelben? Ha ez a kamasz ön-és közveszélyes pszichiátriai beteg (amit kétlek), akkor mit keres a Juharon? Továbbmenve: Miért van még mindig gyermekotthon ebben a formában? Ez nem egy uniós törekvés, sőt inkább az ellenkezője! Hol van a nevelőszülői hálózat? Hol vannak a valódi! lakóotthonok. Kinek jó konzerválni ezt az idejemúlt "államis" rendszert? A tisztelt vezetőségnek ezekkel a kérdésekkel (is) kellene foglalkozni, ha ugye egyáltalán felérnék ésszel,hogy miről is beszélek! De ne is fárasszák magukat rajta! Vissza Kimpiánt és a dühöngőt! Legalább megy az egész intézmény a sittre kéz a kézben...tényleg csak a gyerekeket lehet sajnálni.

2010. november 20. 16:11

Névtelen írta...

Gyermekotthoni dolgozóként a szóban forgó fiatalról csak annyit: lelkileg igen mélyen sérült. Értelmileg többieknél sokkal jobb szinten van, és ez komoly problémákat vet fel: nem találja a helyét, állandó, egyszemélyes figyelmet, különleges bánásmódot szeretne. Mindenkire féltékeny,ami hozzá nem értő nevelő mellett gyakran agresszióban fejeződik ki.Borzasztóan ki van éhezve a szeretet minden megnyilvánulására- folyamatos pozitív megerősítésre és érzelmi biztonságra lenne szüksége. Amit ehelyett kap: a nevelője (aki az úgymond SZÜLŐJE lenn, Vincze Tiborné) többek füle hallatára KÖCSÖGNEK nevezi! Ennyit a szakértelemről! Ja, és ő a gyermekotthon szakmai vezetője! Ugye, milyen érdekes, hogy mért is tépjük a szánkat, tisztelt megyei vezetés!!!!

2010. november 20. 16:26

Névtelen írta...

11:25 Látom azért csak találtak megoldást. Régebben is volt 1-2 hasonló eset, s azok is megoldódtak anélkül, hogy napokra dühöngőbe zárták volna a fiatalt. Hogy telefonálgatni kellett? Esetleg a Gyermekotthon vezetőjének be kellett mennie? hát Istenem… ezért veszi fel a járandóságát. Megnyugtatom a kedves dolgozókat, hogy ilyen, de még ennél neccesebb dolgok is történnek az ép gyerekek körében. Gondolom a Pszichiátrián megfelelő segítséget kapott a fiatal, orvos, ápoló közreműködésével. Valami azért nem stimmel. pl. vegyük U. A. bezárásának körülményeit: „az igazgatóiba vittem beszélgetésre, hogy fejezze be a hisztit”, kihoztuk – bevittük, kihoztuk – bevittük. Bekísértem a tornaszobába, kihoztam vacsorázni, majd újra bekísértem, és így tovább, és így tovább. Számomra az is érthetetlen, hogy egy ilyen otthonban nincs senki aki lefogja, majd elbeszélgessen a gyerekkel? Talán annak a Pistinek most itt lett volna a helye!

2010. november 20. 17:14

Névtelen írta...

Elfogadva azt, hogy nem a diploma teszi az embert, és hogy sok "iskolázatlan" nevelőben több emberség van, mint sokdiplomás kollégájában, azért egy dolgot tudomásul kell venni: az értelmileg akadályozott gyermeket, fiatalt (ahogy azt Domokos dr is írta)nem lehet ösztönből nevelni. A nevelésük folyamatos, TUDATOS jelenlétet igényel, sokszor a sakkjátékoshoz hasonló stratégiával, előrelátással kell rendelkezni. Nem vitatom a "szeretet hatalmát" sem, de bizony mindig nekünk kell az "okosabbnak" lenni. Hát, úgy tűnik ez egyeseknek komoly problémát jelent...

2010. november 20. 17:14