Az igazmondás bajnokai?

Csak a gyerekek nem számítottak!

2010. december 7., kedd

DÜHÖNGŐHELYISÉGET A JÉGPÁLYÁRA IS! AVAGY ÉLJENEK AZ ELMEBETEGEK!

Mindig felbosszant, amikor egyedi eseteket kívánnak felemlegetni bárminek az indokolásaként, így pl.a Juharos dühöngő létrehozásának indokaként az elmúlt évekbeni néhány gyermekkitörést, azokat úgy beállítva, mintha napi rendszerességgel fordulnának elő. Ennek érdekében szabadon röpködnek egyes nyilatkozók szájából kifele olyan kifejezések és fogalmak, amik korántsem, vagy csak egészen távolról jelentik csupán azt, amit azzal "állítani szeretnének"
Így fordulhat elő, hogy a magát ezzel is hozzáértőnek beállítani igyekvő a "magatartási anomália" kifejezést vérfagyasztó tartalommal kívánja ellátni, egyben társítani a tombolóan dühöngő magatartással. 

A magatartási anomália fogalom azonban korántsem bír ilyen tartalommal, valójában az adott helyzethez, környezethez nem illő, oda nem való viselkedésformát jelent. Így aztán magatartási anomáliát "produkál" az aki pl. egy orvosi rendelő váróhelyiségében az orrát turkálja, de az is aki a mozielőadás alatt hangosan zörög a  popcornos zsacskóval, mégsem akarja senki sem őket elkülönítetten egyből bezárni egy dühöngő helyiségbe. Egy fogyatékos gyermeknél pedig különösen érdekes kifejezés lenne mindez, hiszen az általánostól, a megszokottól eltérő magatartása még korántsem egyben magatartási anomáliát is megvalósító.
Egy igazgatónő visító hanghordozása, akár a kollégákkal, akár a gyermekekkel szemben NA AZ VALÓBAN KEZELÉSRE (orvosira!) SZORULÓ MAGATARTÁSI ANOMÁLIA!

Nem kell mást tennünk, mint figyelni a gyermek csendes, udvariasan visszafogott (na ugye milyen finoman fogalmaztam le azt a kifejezést, hogy: "majd betojva a félelemtől") és ahhoz viszonyítani a másik személy viselkedését. KI IS AKKOR EBBEN A HELYZETBEN AZ IGAZÁN MAGATARTÁSI ANOMÁLIÁT PRODUKÁLÓ? KIT IS KELL ITT ELZÁRNI? (el is lesz!)

Olvasom a mai híreket! Vajon ebben az esetben is lesz valaki barom, aki dühöngőt akarna felállítani az ilyen "magatartási anomáliát produkáló" gondnokok részére? 

Elképzelem ahogy a jégpálya közepén ott egy üres helyiség, jön a gondnok, de az előrelátó igazgató már az eset megelőzése érdekében munkakezdéskor rögtön bezáratja a dühöngőbe, nehogy akár a  frontátvonulás őt dühöngeni kényszerítse.
Mint ahogyan azt a Juhar esetében is tapasztalhattuk vannak számosan olyan barom emberek, akik a gyermekekkel szemben erőszakos úton és módon akarják saját (vélt) igazukat bizonyítani, csakhogy az ilyen "magatartási anomáliákat" produkálóknak valóban nem egy dühöngőben van a helyük.
BÖRTÖNBE VELÜK, ODA VALÓK, NA OTT PRÓBÁLKOZZANAK ILYEN ERŐSNEK LENNI! NEM FOG ÖSSZEJÖNNI!
Azért én bevallom, nagyon lemaradhattam a nyugat-európai korszerű gyermeknevelés terén, mert vagy valóban döbbenetes dolgok fordulnak elő arrafelé, vagy csak a nyilatkozó volt igencsak összezavarodva, hogy miket is hazudgáljon össze-vissza, hogy az hihetőnek tűnjön. A sok hülye baromállat szimpatizánsnak meg fel sem tűnik, hogy a választott "istenük" mekkora baromságokat is hord össze? Egy sincs közülük, aki elgondolkodna azon, hogy milyen kaloda is és kinek van ki a gondjaira bízva? Persze ha már egy kalodába is "be lehet menekülni" a nyilatkozó szerint, akkor valóban komoly a gond, csak nem a gyerekekkel, hanem az ő agyával.


12 megjegyzés:

Névtelen írta...

Hehehe!
A fogyatékos gyerek gondjaira bízott felnőtt!! Aha, nagyon jó! Ki is adta ezt le? A gong, vagy a ktv? Úgy látszik az ő értelmi szintjük is csak ennyi, hogy nem tűnik fel nekik, milyen baromságokat mond az interjúalany! Bemenekül a kalodába! Aha, magára csapja a lábára meg a kezére a fabilincset, és lelakatolja! A műveletlenség, a bunkóság netovábbja ez a nő. No meg azok is, akik igazgatót csináltak belőle!

Névtelen írta...

Miért csodálkoztok? Az egész megye a "lovaskarán"-on röhögött. Állt az igazgatóasszony a pulpituson, kihangosítás, vendégek, csillogás... és ő a karán megépítéséről beszélt lelkesen.
Valljuk be, a karám megépítése, nem volt rossz ötlet.

Névtelen írta...

Én neki építenék fa kalodát! Jó tágasat,hogy az Őt támogatok is be férjenek mellé.Lehet,hogy a gyerekek nem is annyira fogyatékosak mint ez a volt Igazgatónő.Cini

Névtelen írta...

A Megyeiek ezt a buta libát támogatják?

Névtelen írta...

Az ilyen embertől jobb távol maradni,úgy visít mint egy disznó.
Nem a gyerek küzd magatartás zavarral hanem ez a nő.

Névtelen írta...

Volt értekezés a gyerekotthoni dolgozóknak! A helyettes igazgató és a gyerekotthon vezető tartotta. A túlórákat /ezek kifizetését előzőleg megígérte, visszamenőleg is/ nem tudják kifizetni, mert nics rá pénz. Kajajegyre se számítsunk! Talán lesz valami 21-ezer, de ez sem biztos, mert akkor a többi intézetnek is kellene adni s annyi nincs a megyének. Kinpiám programja szerint kell működni, ha dühöng akkor azonnal rendőrt, mentőt kell hívni!Kötelező! Hogy kerülhetett ki a gyerek neve, akit kórházba vittek, ez törvényellenes!
Akinek meg problémája van, nem tetszik valami / dolgozónak/ az elmehet.

Névtelen írta...

Bocsánat! kimaradt: ha a gyerek dühöng akkor kell hívni a rendőrt és a mentőt!

Névtelen írta...

Az otthonba meg nem a gyerek a fontos, hanem a takarítás! anyit kel takaritani, hogy a gyerekel se tudunk foglalkozni. Mindennek csilogija kell, ha jön valaki eszt lássa.

Névtelen írta...

Ha szeretettel van gondozva,kedves szóval beszélve hozzá nem dühöng.
Legtöbb estbe a kiváltó okot kell keresni és már meg is érjük a probléma gyökerét.

Névtelen írta...

23,44 A takarító mit csinál?
Miért azok takarítanak akik gondoznak?

Névtelen írta...

dec. 16:42
Azért mert mindenben a külsőségeknek kell megfelelni!
Mi van ha jön a Ministtérium, Fentartó, stb.
Az, hogy itt megfelelően bánnak-e a gyerekekkel, nem a neveltségi szintjük mutatja, hanem az, hogy milyen nagy rend, tisztaság van.Én pl. lakom a lakásomat. Így előfordul, hogy 1-2 ruhadarab stb. nincs éppen a helyén. Itt a gyermekotthoni részben, mindennek STERILNEK és helyén kell lenni.
Egy gond van a vezetés részéről, hogy Gyerekek is vannak!

Névtelen írta...

A vezetésnek gyerek szeretőbbnek kellene lenni.Vidám élet legyen a pedagógusok gyerekek egyaránt érezzék jól magukat.Élet legyen nem takarítási mánia.Ne legyen kosz de ha vidáman élhetnek a gyerekek el is rakják a holmijukat a jókedvért cserébe.Tapasztalatból tudom.XY