Ez volt az egyik szlogen a kormányellenes fővárosi szakszervezeti tüntetésen. Tetszik! Amúgy az egész tiszta Juhar balhé, csak egy kicsit nagyobban. Mert ugye miért is volt a tüntetés?
"Az Alkotmány módosításával öt évre visszamenőleg, akár teljes jövedelmeket is megvonhatóvá tettek. A magánnyugdíj-pénztárakba befizetett tőkét és hozamot kisajátítják, más célokra akarják költeni. Alapvető munkajogi normákat semmibe véve, indoklás nélkül elbocsáthatóvá teszik munkavállalók tízezreit. Azt ígérték, hogy az új egykulcsos adótábla mindenkinek jobb lesz, ezzel ellentétben csak a magas keresetűeknek az. A kampányban és a kormányprogramban az ígérték, hogy új munkahelyeket teremtenek, miközben a 2011. évi költségvetés-tervezet szerint 25-30 ezer közszolgálati álláshely megszüntetésével számol a kormány" - sorolták kifogásaikat a szakszervezetek petíciójának aláírói.
Na és jött is rá az olyan BKMÖ-s stílusú (az "Á, ugyan, legfeljebb csak 3 alkalom, 2-3 volt dolgozó lejáratókampánya") reagálás:
"Sajnáljuk, hogy ezzel a hiteltelen akcióval sikerült megvezetniük néhány száz magyar munkavállalót" - fogalmazott Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője. Hát azért érdekes lenne tisztázni, hogy ki és kit vezetett itt meg valójában? korántsem vagyok abban biztos, hogy tényleg a szakszervezetek lennének a hunyók, ahogy most a "nagytiszteletű urak" állítják! Más a szöveg és egészen más a valóság, ezt errefelé már a választások előtt is ugyanígy csinálták!
A másik blogon viszont valóban "ezerrel" megy a megvezetés, nézzük csak, mit is kamuzik össze már megint a kedvenc bloggerünk?
"A médiában az intézménnyel kapcsolatos hírek jelentős része a fele sem igaz kategóriába tartozik. Számtalan hír úgy jelent meg, hogy engem meg sem kérdeztek, csak egymástól átvették és vagy tettek hozzá, vagy elvettek belőle. De a valósághoz vajmi közük volt"
Bocsika, csak legalább egyet kérnénk megjelölni, ami a megjelentetettekben nem volt igaz! Egyetlen egy sincs olyan!
"Remélem a rendőrségi ügy, szigorú ügyészi felügyelettel hamarosan mindenki számára megnyugtatóan lezárul, és biztosítható lesz az intézmény nyugodt munkája"
Bevallom, az én számomra már az október 29.-e is megnyugtatólag hatott és jóval biztosítottabbá is vált az intézmény nyugodt munkája, azt a kis f"ennmaradt problémát" meg majd csak megoldjuk valahogy! A vétkeseket meg úgy becsukják, mint a pinty, ez ugyan valóban megnyugtató lesz számos ember számára, de hogy mindenkinek? azt azért erősen kétlem, bár hallottam már olyanról is, hogy a bűnös megbánja bűneit és belenyugszik a büntetésébe. (szerintem azért a "szeretett bloggerünk" nem pont erre gondolt, ugye?)
De nézzük csak kiknek is osztaná az észt az egy "szociálpolitikus, szociális munkás"? (bocsika, de lemaradt az a "folyamatban levő valami"!! mert a juharisi honlapon még ott díszelgett!!)
- egy PhD, főiskolai tanár, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar dékánja, a Tanulásban Akadályozottak és Értelmileg Akadályozottak Pedagógiája Tanszékének tanszékvezetőnek, meg
- egy PhD. főiskolai tanár, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Tanulásban Akadályozottak és Értelmileg Akadályozottak Pedagógiája Tanszéke Értelmileg Akadályozottak Pedagógiája Tanszéki Csoportvezetőnek valamint
- egy PhD, főiskolai tanár, az ELTE Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Kar Tanulásban Akadályozottak és Értelmileg Akadályozottak Pedagógiája Tanszékének munkatársnak.
Ez igen, majd ő megmondja ezeknek is a tutit, ahogy eddig Valikáéknak, ugye? Mi tagadás, választani azt viszont tud! PhD, meg ELTE? Ugyan mán, az eleki elfekvő, az az igazi élet iskolája, ott lehetett csak igazán valamit tanulni, nem azokban a "puccos oskolákban"! nehogy mán azért, mert valaki külföldre járogat előadni, szakkönyveket publikál, meg oktat különböző egyetemeken, egyből azt higgye, hogy ismeri az "eleki taposóst"! Még egy jót káromkodni sem tudnak, nemhogy folyamatosan olyan ocsmányul, alpári stílusban, ahogy a Juharon dívott! Kicsodák ezek a PhD-k, hogy csak úgy nyílt levelet írogatnak"?
Amúgy meg egy gondolat! A hülye főnök mindig nálánál hülyébbeket választ közvetlen munkatársainak, mert csak előttük tudja eljátszani az okosat! De hogy ez miért is jutott az eszembe, tudja rá a választ valaki?
3 megjegyzés:
Ha butábbakkal veszi magát körül mint amilyen Ő akkor eljátszhatja nekik,hogy ő a legokosabb,azok meg úgyse érik fel ésszel,hogy nem.Ez történt nálunk is.Cini
Meg még rengeteg helyen történik így, általános magyar jelenség. Ezért mennek az orvosok, közgazdászok, stb. szakemberek rögtön egyetem végzése után külföldre: eszük ágában sincs nulla főnököknek ugrálni. Mo-on 20 éve is csak politikai karriert lehet csinálni, mint 90 előtt, szakmait nem. Szánalmas és nagyon keserű.. (Viola60)
Ez azért van mert nem írnak ki pályázatot ahol iskolai végzettséget gyakorlatot megkövetelve választanák ki az alkalmas embert.Az a szokás járja már lassan minden pártba,hogy rokon barát szerető iskola,és gyakorlat nélkül kerül vezető beosztásba.Rögtön elfelejtik,honnan indultak, közben meg még az emberi érzések is elhagyják a hatalom és a pénz miatt.Pedig aki érzelmes tudja szeretni a munkatársait,a rájuk bízott gyerekeket,az gazdagabb mint akinek pénze van.A pénz nem boldogít! Csak a szeretet!!!!!
Megjegyzés küldése