Nyílt levél Kókai Emília részére!
Tisztelt Hölgyem !
Mint a BKMÖ sajtótájékoztatóján "vezérszónokként" nyilatkozónak ezúton vagyok kénytelen megjegyezni, hogy az általam mélyentisztelt és nagyrabecsült édesanyja az Ön neveltetése során minden bizonnyal felhívta Önnek a figyelmét arra is, hogy az egyik legtiszteletreméltóbb emberi tulajdonság a hibák, illetve a tévedések beismerésének képessége, amit - azért, hogy ne lehajtott fejjel és szégyenkezve kelljen mennie az utcán - illendő, szükséges és ideje is (lenne) gyakorolnia.
Azon egyáltalán nem csodálkozom, hogy a gyermekelzárásokban kiemelten vétkesek felelősségüket nem vállalva mindent letagadnak és másokra hárítanak:
"Ilyen nagy számú bezárásokról én nem tudtam, ha igazak a számok akkor a dolgozók saját döntésükből zártak be gyereket".
de a többieknek, így pl. Önnek is nem volna itt az ideje ÖNKRITIKÁT gyakorolva megszólalni? persze itt nem a korábbi stílusra és tartalomra gondolok:
Ha Ön korábban valóban nem csak egyetlen vezető mellett, hanem az intézmény mellett és érdekében kívánt fellépni, akkor most, amikor 23 kollégája lett meggyanúsítva bűncselekmény elkövetésével, 23 utasítást végrehajtó kollégája viseli egyetlen vezető agyament utasításainak büntetőjogi következményeit, akkor hogyan lehet mindezeket szó nélkül hagynia, miért ez a hallgatás? Netán Önnek is az lenne a véleménye, hogy a nagy számú bezárattatások valóban csak a dolgozók saját, önkényeskedő döntései lettek volna, nem pedig a vezetői utasítások teljesítése? Ezen esetben viszont ugyancsak meg kell kérdeznem Öntől, hogy ki miatt is volt akkor kénytelen lehajtott fejjel, szégyenkezve végigmenni az utcán?
1 megjegyzés:
Most még jobban szégyellheti a kedves anyuka,hogy itt dolgozik,de Ő is.Mivel nem az igazságot mondta el talán a médián keresztül már elmondhatná az igazat is.Ezzel a 23 embert tisztára tudná mosni.Igaz ez az Igazgatónőre hátrányt jelentene.
De neki sem kéne utána szégyenkezni.
Cini
Megjegyzés küldése