Érdekes dolgokra derült fény a volt intézményvezető által 2009/2010-es tanévben elrendelt kötelező intézményi bennmaradással kapcsolatos per során.
Most elsősorban nem arra az alperesi védekezésre gondolok, amely szerint a bennmaradásra kötelezett pedagógusok elkészítették/átírták az SZMSZ-t és az IMIP-et (a különböző SZMSZ-ek mind 71 oldalasak, legfeljebb ha 5 szóban eltérőek egymástól, a 2009-ben elfogadott IMIP-et pedig legkorábban 2012 augusztusában kell és lehet felülvizsgálni, ennyit a szavahihetőségről) hanem arra, hogy az alperesi "nagyeszűek" szerint a TÁMOP programban való pedagógusi közreműködés is indokolta a kötelező bennmaradás elrendelését, na meg a szakképzetlenek betanítása.
Na akkor kezdjük ezzel az utóbbival. Igen, ez úgy megy, hogy jön egy szakképzetlen és őt a szakképzett pedagógus betanítja, kiképzi. Nem ám az iskola, hanem a kolléga, mert ugye ha valaki elfekvősből intézményvezetővé avanzsálhatott, miért ne lehetne gyógypedagógus akár egy volt vasutasból, nem?
Na és akkor itt az igazi csemege! a TÁMOP! Az alperes által előadottak szerint az intézménynek a kompetenciaalapú oktatásra történt átállása olyan hatalmas mennyiségű feladatot jelentett, hogy abban minden egyes dolgozónak részt kellett vennie.
Bevallom, ez hihetően, meggyőzően hangzik, csak azt nem értem, hogy akkor a mindenkit terhelő feladatok ellátása közben egyesek miért is kaptak több tízezreket, mások meg egy fillért sem? Amúgy meg a teljesítményigazolások szerinti általában és maximum 10-10 órányi munkáért (5 óra felkészülés+tanulmányozás és további 5 óra "kimunkálás") 10.000.- Ft/óra megbízási díj nem lehetett rossz javadalmazás, de akkor miért nem mindenkinek?
Gondolhatnánk, hogy talán nem jutott volna rá pénz!? de a volt intézményvezető tanúvallomása ezt cáfolja. Elmondása szerint ugyanis mintegy 77 millió jutott a TÁMOP-os programokra, amiből gavallér módon 3,3 millió forintot megbízási díj címén ki is fizettek az egyes kedvezményezett megbízottaknak (kis szépséghibával ugyan, mert a korábbi jóval nagyobb összegre szóló megbízási szerződéseik a végén azért módosítottan leszállításra kerültek) a projektfelelős Evelynke is felmarkolt összesen 900.000.- Ft. bruttó összeget (alperes által közzétett nyilvános adatok, így felesleges perelni engem emiatt!) vagyis a kifizetett összesen 4,2 millión felül maradt még mintegy 72 millió forint.
HETVENKÉT MILLIÓ FORINT
Azt ugyan nem tudom, hogy ez az összeg mire is került elköltésre, de a képzések, de különösen a "képzők" személye semmiképpen sem indokolja ekkora összeg ilyen, képzés adás címen történt kifizetését.
De akkor hova is, mire is? miközben a kötelezően elrendelt bennmaradás során tisztességgel munkát végzők elmaradt munkabérük után kénytelenek kuncsorogni? Mivel az intézmény volt és jelen vezetőitől válaszra nem számítok, így más módon próbálok meg mindezekről tudomást szerezni. (Azért a "játékszabályokat betartva" a szolgálati út betartása érdekében előzetesen minden érintettet, hivatali ranglétra sorrendben értesítettem)
Az alperes által a peres ügyekben becsatolt tanúsítványokat áttanulmányozva több furcsaság is felkeltette a figyelmemet. Az egyik pl az volt, hogy az okiratokkal igazolt 30 órás képzésre három nap alatt, hétvégi időpontokban került sor. Számoljunk csak! Napi 10 óra + egy kis óraközi szünet = 12 óra/nap, vagyis a tisztes családanyák az egész hétvégéjüket, péntektől vasárnapig, reggel nyolctól este nyolcig bent töltötték volna a Juharon, távol a családjuktól? Ki az a hülye aki ezt elhiszi? De hát ott van minden egyes tanúsítványon feltüntetve, leigazolva! Nem lenne valós, nem lenne igaz? Húh, bocsika, ez egy kicsit okirathamisítás gyanús! (Nem is kicsit, de nagyon!)
Na és akkor nézzük is csak, hol is voltak ezek a képzések? még ha rövidebb időtartamban is a tanúsítványban feltüntetetteknél? Juhar utca 23.? Komolyan? Tényleg ott? és csak ott? Hát ez igen érdekes, mert ha hiszünk a tanúsítványokban foglaltaknak (miért is ne tennénk, hiszen hivatalos okirat!) akkor bizony létezik a "lélekvándorlás", mert ugyanabban az időben egyes továbbképzésben részesülők (na nem mindenki persze!) Hajdúszoboszlón "wellneszeztek" de hogy kinek a költségén, azt ugyanúgy nem tudni, ahogyan az egyes megyei vezetők Azori-szigeteki kirándulásának költségei forrását sem.
Mivel pedig az alperesi oldalnak volt pofája azt állítani, hogy az ezen továbbképzések miatti elfoglaltságok miatt volt szükséges hónapokkal korábban (látnokként előre tudóan) elrendelni a kötelező intézményi bennmaradást, így az ezen alperesi védekezés megcáfolása érdekében nem maradt más hátra, mint hivatalos úton érdeklődni az állítás valóságtartalma felől. Apró pici szépséghibája a dolognak, hogy ezt a hivatalos érdeklődést (egyelőre) ismeretlen személy elleni feljelentésnek nevezik, de ugye lassan már kezdek hozzászokni ahhoz, hogy a kérdéseimre csak ezen a módon kapok érdemi választ.
Hasonlóan érdeklődtem korábban a dühöngő egyesek által vélt, sőt állított törvényessége ügyében, március 12.-én hivatalos formában is közlik majd a választ, ahogy arra ebben a "tanúsítványos-továbbképzésesgetéses témában is majd valamikor sor kerül. Mert a kérdést már feltettem, csak a "hivatalos válaszra" kell még egy kicsit várni!
1 megjegyzés:
A hetven millióból a dolgozók miért nem kapták meg a nekik járó bért?
Az iskolán belül szét osztottak hetven két milliót a fenntartónál mennyit? Miért falaztak ennek az igazgatónőnek,vagy helyesbítve mennyiért. 100 millió vagy 200 millió
forint miatt?
Megjegyzés küldése