"Erről a Bagó úr féle becsületes és férfias kinyilatkoztatásról nekem az jut eszembe, hogy vajon mennyire becsületes és férfias viselkedés az, hogy T. alelnök úr, mikor szobájába léptem, sem nem állt fel, sem nem mutatkozott be, de még csak nem is köszönt üdvözlésemre, holott akkor találkoztunk először! Na nekem erről nem a férfias és becsületes szavak, hanem a bu.kó, pa..szt (moderálva általam) szavak jutnak eszembe. Bár általános műveltségemet még én sem ebben, hanem a korábbi rendszerben szereztem, de az akkor tanítottak viszont megegyeztek a még korábbi rendszerekben tanítottakkal, hogy mit is jelent az illem, a kulturált viselkedés, stb."
Bár ugyan a fentiek csak névtelen megjegyzésként érkeztek, mégis indokoltnak érzem önállóként "közreadni", különösen, hogy ha jól sejtem, a Hozzászóló egy Hölgy (bár a hölgyekkel szemben elvárható férfiudvariasságot a jelek szerint nem csak az Alelnök Úr, de a Megyei Elnök Úr sem ismeri) és a BKMÖ belső vizsgálata során ugyancsak meghallgatott RIVAS elmondása szerint az Alelnök Úr a következő kérdést tette fel neki: MAGÁT KI KÉSZÍTETTE FEL?
Valami ilyesmit nevez a szakirodalom kényszerű ellenségkép melletti üldöztetéses téveszmének!
Miközben ezt a kommentet szerkesztettem, érkezett még egy tárgybani további megjegyzés:
„Már most vannak arra utaló jelek, hogy politikai ellenfeleink nem fogják könnyen adni a bőrüket, de ettől nem kell félni, sem politikai értelemben, sem emberi mivoltunkban, hiszen a sarokba szorított kutya mindig mar. Ez természetes reakció. Aki politikára adja a fejét, annak ezzel együtt kell élni"
Ez sajnos nem elszólás. Sokan ugyan egyáltalán nem vagyunk politikai ellenfeleik, mégis szószerint a bőrünket visszük vásárra, ha az ő üdvöskéjük ténykedését kritikával merjük illetni. Mi egyáltalán nem marunk, becsületesen küzdünk, de ők hatalmukkal visszaélve próbálnak legyűrni minket.
Névtelen"
Közben még egy megjegyzés érkezett "Sümeghiné" által jegyzetten:
"Kedves Névtelen! Én ugyanezt éltem át. Bagó Úr csak a meghallgatás utolsó néhány percére érkezett meg, felsőbbrendű vigyor ragyogott az arcán. Anélkül, hogy köszönt volna, íróasztala mögé ült és gyorsan bekapcsolta a számítógépet. (Szerintem a skype-ot, hogy más is halhassa, miről is beszélünk.)Éppenséggel ebben a néhány percben már semmilyen súlyos vádat nem fogalmaztam meg, sőt arról beszéltem, mennyire sajnálom, hogy a dolgok ide fajultak. Ennek ellenére, megfenyegetett, hogy azokért a súlyos mondatokért, amiket itt elmondtam, majd a hatóságok előtt is felelnem kell. Mondta ezt az az ember, aki nem is hallotta, miről beszéltem, mert jelenlétével sem tisztelt meg.
Itt nem becsületes, férfias viselkedéséről tett tanúbizonyságot. Fenyegetett valakit (engem), csupán azért, mert K.Ildivel-vel ezt beszélték meg. Fenyegetett úgy, hogy akkor még azt sem tudta, mit mondtam el a meghallgatáson. A meghallgatásomat sem én kezdeményeztem, hanem K. Ildikó. Feltételezem azért, hogy ez a fenyegetés elhangozhassék.
Ez a módszer nem egyedi. A gyermekotthon átadóünnepsége előtti napon felhívott Ildikó, hogy szeretne meghívni, legyek én is ott, ünnepeljünk együtt. Családomnak már akkor jeleztem, hogy ez is egy provokáció lesz, felkészülten vártam a nemtudommit.
Ildikó odaküldte B. Elnök Urat hozzám, hogy elhangozhassék az a mondat, amit már sokan idéztek: "Szégyellje magát!" Ez a férfias, becsületes küzdelem. Nem vettem a szívemre, hiszen én voltam mindvégig, aki becsületes maradtam az engem támadókkal szemben.
Érdekes módon a hatóságok sem kerestek meg azért, hogy a meghallgatáson valótlanságokat állítottam volna.
Igen, sajnálom, hogy idáig fajultak a dolgok, de nem én hoztam szégyent az intézményre, hanem az, aki semmibe veszi a gyermeki jogokat és munkáltatóként is midenható uraságnak képzeli magát. A mai napig nem hagyott fel a kicsinyes (de a munkavállalók számára akár tragikus) bosszúival. Abba kellene hagyni!
A gyerekek érdeke az, hogy a megszokott, szeretett emberek vegyék őket körül, nem pedig Ildikó hangulatainak megfelelően ide-oda rakosgatott dolgozók.
Sümeghiné"

Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése